--> ELEKTROSZMOG MÉRÉS és VÉDEKEZÉS Épületbiológia és Radiesztézia : Éljen Elektroszmog Nélkül II.

Éljen Elektroszmog Nélkül II.


A cikksorozat első részében általánosan áttekinthette az elektroszmog témakörét.
Most megismerkedhet az otthonainkban előforduló, „elektroszmogot” okozó

alacsonyfrekvenciás elektromos erőterekkel ,
alacsonyfrekvenciás elektromágneses erőterekkel,
magasfrekvenciás elektromágneses sugárzásokkal,
sztatikus villamos és mágneses erőterekkel.

Cikkem célja, hogy általános tájékoztatást nyújtsak (a teljesség igénye nélkül) az elektroszmog források okairól, a szervezetünkre gyakorolt hatásukról. Segítséget nyújtsak a források felismeréséhez és bemutassak néhány gyakorlati példát a védekezés lehetőségeiről.

Alacsonyfrekvenciás elektromos erőterek

Minden feszültség alatt lévő elektromos vezető, elektromos erőteret hoz létre maga körül.
Lakásainkban leginkább a 230 voltos elektromos hálózat vezetékei és a hozzá kapcsolt eszközök okozta 50Hz-es alacsonyfrekvenciás váltakozó elektromos tereket van dolgunk. Elektromos erőtér hatására, a szabad töltések mozgásba jönnek, ezáltal az emberi testben elektromos áram indukálódik. Az elektromos erőterek nagyságuktól és frekvenciájától függően zavarják szervezetünk bioelektromos rendszerét.
Felderítése speciális műszerrel (Elektroszmog Analizátor) segítségével illetve szervezetünkre gyakorolt információs hatásának kimutatása radiesztéziai módszerrel lehetséges. Az elektromos térerősséget volt/méterben határozzák meg, mérése földpotenciálhoz viszonyítva történik. Elektromos terek természetes körülmények között is létrejönnek. Kevesen tudják,
hogy a szabadban átlagosan 130V/m sztatikus térerősség mérhető a nap jelentős részében azonban viharos időben, akár több ezer volt/méter is kialakulhat! Ezen természetes erőterek gyors változásaira (időjárási frontok idején), hasonlóan az elektromos hálózatból származó változó elektromos terekre az emberek nagy többsége igen érzékenyen reagál.

A külső forrásokat, mint például távvezetékek, utcai elektromos hálózatok, vasúti és villamos vontatás felső vezetékei, stb. okozta elektromos tereket az épületek falai aránylag hatékonyan árnyékolják. (Ez kevésbé igaz a fa szerkezetes épületekre.) Otthonunkban éppen ezért elsősorban a belső források felderítésére kell koncentrálni.

Mi az okoza otthonainkban az alacsonyfrekvenciás elektromos
erőtereket és mit tehetünk ellenük?

Első előidéző okként, a falakban futó feszültség alatt lévő elektromos vezetékek kerülnek szóba. Ügyeljünk rá, hogy fekhelyünk mellett ne legyenek elektromos vezetékek!
Az elektromos hálózat helytelen kivitelezéséből, illetve esetlegeses meghibásodásaiból eredően erős „elektroszmog” alakulhat ki. A falakban futó elektromos kábelek térereje jelentősen megnő, ha nincs kiépítve védőföldelés, vagy meghibásodott a földelő rendszer. Ez létrejöhet akár egy elöregedett, eloxidálódott kötésnek köszönhetően is.
Védővezető hiányával vagy meghibásodásával sok „régi” lakásban találkozni. Ebben az esetben az egyedüli helyes megoldás a földelő rendszer kiépítése illetve javítása. Az „elektroszmognál” sokkal nagyobb kockázatot jelent egy esetleges áramütés veszélye!

Tapasztalataim szerint további gyakori okként jelentkezik az EPH rendszer hiánya.
Ez a rendszer az épületben található nagyobb fémtárgyakat hivatott összekötni és így megakadályozni a potenciálkülönbségek kialakulását, és ez által megóvni a lakókat az esetleges áramütéstől. Például gázcső, vízvezetékek, fürdőkád, fűtésrendszer, nagyobb fémszerkezetek mint például acél lépcsőszerkezetek vagy fém falszerkezetek megfelelő elektromos vezetővel történő összekötése és földelése. Ennek hiányában ezek a tárgyak a közelükben futó elektromos vezetékek hatására vagy az elektromos meghibásodás következtében akár „antennaként” sugározhatnak!

Tetőtéri lakások, hálószobák felmérése során gyakran találkozok kiugróan magas elektromos térerősséggel. Ezek nagy többségénél a hőszigetelésben „hő tükörként” alkalmazott fém fólia a ludas. A mellette futó elektromos vezetékek kapacitív csatolás útján felgerjesztik, és így a fémfólia az egész tetőtérben mérhető több száz volt/méter térerősséget sugároz szét!

Egy konkrét esetben a tetőtéri hálószobában mérhető extrém „elektroszmogot” tetézte, hogy a segítséget kérő házaspár minden éjszaka párnájuk alatt tartotta mobiltelefonjaikat. Ráadásul az éjszaka folyamán töltötték a készüléket és a töltő vezeték, mint egy antenna ontotta magából az „elektroszmogot”. A párnájukon több mint 600V/m térerősség volt mérhető!!! (épületbiológusok által javasolt határérték fekhelyen lehetőleg 1 V/m)
Ebben az esetben nem is volt csoda, hogy az ott alvók állandósult alvászavarokkal küzdöttek. Reggelente fáradtan, kialvatlanul ébredtek. Immunrendszerük jelentősen le volt gyengülve és komoly allergiás tünetektől szenvedtek. Az elektroszmog és a földsugárzások megszüntetését
követően, az ajánlott vitamin és antioxidáns készítmények segítségével tüneteik jelentősen csökkentek!

Amennyiben a lakásukban található elektromos hálózat kifogástalanul működik, de ennek ellenére a vezetékekből még a javasolt határérték feletti elektromos térerősség keletkezik úgy megoldásként javasolható feszültségmentesítő automata beépítése.

Ez a készülék a kismegszakítók mellé, vagy az elektromos kötődobozokba telepítve folyamatosan figyeli az elektromos hálózatot, és amennyiben azt érzékeli, hogy nincs bekapcsolt fogyasztó, akkor lekapcsolja a vezetékekről a feszültséget. Így elérhető, hogy az utolsó fogyasztó pl. olvasólámpa lekapcsolásakor, a szobában futó vezetékek feszültség mentesítve lesznek, és így nem tud elektromos erőtér kialakulni. Egy fogyasztó újbóli bekapcsolásakor az automata azonnal visszakapcsol, és így zavartalanul élvezhetjük az elektromos készülékeink által nyújtott megszokott kényelmet!
Beszerelése, gyerekszobába és hálószobába feltétlenül javasolt!

Amennyiben feszültségmentesítő automata beépítése megoldásként nem jöhet szóba, további védekezésként alkalmazható árnyékoló festék, mely jó elektromos vezető képességgel rendelkezik. A szoba falait lefestve és leföldelve hatékony árnyékolást készíthetünk a falakból kilépő elektromos terekkel szemben.

A fentiekben leírt elektroszmog források felderítése csak műszeres mérések elvégzésével lehetséges!

Amit mi magunk is könnyen felismerhetünk


Sok más előidéző okot műszeres mérések nélkül, mi magunk is be tudunk azonosítani és meg tudunk szüntetni! Mint ahogy az elején írtam minden feszültség alatt lévő vezeték elektromos teret hoz létre maga körül. Függetlenül attól, hogy a hozzá tartozó készülék be van-e kapcsolva vagy sem!

Az elektroszmog komoly problémákat okozhat az éjszaka folyamán. Akadályozza szervezetünk regenerálódását, pihenését. Naponta átlagosan 6-8 órát töltünk alvással.
Egy átlag ember életében ez több mint húsz évet jelent! Nem mindegy, hogy milyen körülmények között töltjük el ezt az időt. Tehát nézzünk csak körül az ágyunk táján!

Hálószobák felmérése során rendszeresen találkozom az ágyak alatt felhalmozott elektromos eszközökkel. Jelentős „elektroszmogot” hoz létre például egy éjjeli lámpához futó kéteres földeletlen vezeték, (Függetlenül attól, hogy maga a lámpa be van-e kapcsolva vagy sem!) de hasonló a helyzet a különféle elosztókkal illetve hagyományos hosszabbítókkal is. Ezen vezetékek 100 V/m vagy még akár ennél is nagyobb térerősséget okozhatnak fekhelyünkön! Éjszakára húzzuk ki a fali csatlakozókat, vagy használjunk feszültség mentesítő automatát!
Lehetőség szerint az éjjeli lámpák vezetékeit cseréltessük le árnyékolt vezetékre illetve vásároljunk árnyékolt elosztókat, hosszabbítókat.

Vigyázzunk a házilag összebarkácsolt felületi árnyékolásokkal. Szakszerűtlen kialakítása antennaként viselkedhet és jelentősen megnövelheti az „elektroszmogot”!
Fekhelyünk közeléből, feltétlenül távolítsunk el minden elektromos vezetéket, készüléket!
A használton kívüli készülékek fali csatlakozóját, főleg hálószobában és gyerekszobában minden esetben húzzuk ki!

Egy kedves barátom évek óta küzdött ingadozó magas vérnyomással, gyakran panaszkodott
alvászavarokra, fáradékonyságra, rossz közérzetre. A kipróbált terápiák sorra kudarcot vallottak. Hatástalannak bizonyultak a kiváló minőségű táplálék-kiegészítők, a különböző természetgyógyász kezelések, sőt az egyik legnevesebb magánklinika orvosaink sem sikerült
gyógyírt találni a problémára. Lakásának felmérése során büszkén konstatálta, hogy az igen drága elektromos szórakoztató és konyhai berendezései aránylag igen alacsony „elektroszmogot” okoznak. Azonban amikor a hálószobájuk felmérésére került sor lelkesedése egy szempillantás alatt elillant . A műszer extrém erősségű „elektroszmogot” jelzett. Hamarosan kiderült, hogy a falakban futó elektromos vezetékek nincsenek a helyzet magaslatán, sőt földeletlen fali csatlakozó aljzatok voltak felszerelve amikből hosszabbítókkal vitték a feszültséget a különböző elektromos készülékekhez. Az ágy alatt, közvetlenül a fejrésznél több elosztó, sok méter elektromos kábel, a halogén éjjeli lámpák működtetéséhez szükséges transzformátorok, rádiós ébresztő óra és ráadásképpen elektromos ágymozgató motor a hozzá tartozó tápegységgel és vezérléssel. Több órás szerelés árán sikerült a fekhelyet megtisztítani az „elektroszmog” különböző fajtáitól. Ezt követően csodák csodájára az eddig hatástalannak bizonyult terápiák hamarosan meghozták a várva várt javulást.

További elektroszmog forrásként működhetnek az energiatakarékos világító testek, fényerő-szabályozók, kapcsoló üzemű tápegységek. Ezen elektromos eszközök ráadásul 2 kHz feletti úgynevezett mesterséges felharmonikus jeleket sugároznak amelyek sokkal erőteljesebben hatnak szervezetünkre! Használjunk hagyományos izzókat az éjjeli lámpákba, asztali olvasólámpákba!

Hálószobánkat éjszakára aránylag „egyszerűen” mentesíthetjük az elektromos terek hatásától, hiszen alvás közben kevés elektromos berendezésre van szükségünk, azok feszültségmentesítése aránylag egyszerűen megoldható.

Azonban ezt már nehezebb megtenni a lakás más területein. A számítógépek és monitorok sem okoznak „elektroszmogot”, ha nincsenek bekapcsolva és csatlakoztatva az elektromos hálózathoz . Igen, de kikapcsolva nehéz használni öket. Monitorok, LCD kijelzők televíziók szintén nagy elektromos teret hoznak létre maguk körül. Sok esetben szintén 2 kHz feletti felharmonikus jelekkel. Számítógépek esetében is járjunk el hasonlóan. Az elektromos vezetékektől, elosztóktól, készülékektől tartsunk kellő távolságot! Szánjunk időt és energiát az asztal alá elrejtett elektromos vezetékekből kialakult káosz megszüntetésére!
A működő készülékek okozta „elektroszmog” szervezetünkre gyakorolt információs hatását, radiesztéziai (térsemlegesítők) segítségével tudjuk hatékonyan megszüntetni.


Alacsonyfrekvenciác elektromos terek okozta elektroszmog
Összefoglalása:

Minden elektromos vezeték, készülék, berendezés ami feszültség alatt van elektromos teret gerjeszt maga körül.

A védekezés első lépéseként szakember által elvégzett műszeres mérésekkel derítsük fel a lakásunkban található „elektroszmog” forrásokat!

Lehetőség szerint szüntessük meg a források okait!
Szükség szerint alkalmazzunk feszültségmentesítő automatákat, illetve szakszerűen kialakított árnyékoló rendszereket!
Ügyeljünk az elektromos vezetékek, hosszabbítók elhelyezésére, húzzuk ki még a kikapcsolt elektromos készülékek vezetékeit is a fali csatlakozó aljzatból!
Tartsunk kellő távolságot a feszültség alatt lévő vezetékektől készülékektől.
Fekhelyek mellől távolítsunk el minden elektromos vezetéket!
A lehetőleg minél kevesebb időt töltsünk az elektromos terekkel szennyezett helyeke!
Radiesztéziai „térsemlegesítők” segítségével szüntessük meg az elektroszmog szervezetünkre gyakorolt káros információs hatását!
Erősítsük szervezetünket kifogástalan minőségű természetes alapanyagokból készült vitaminokkal, antioxidánsokkal!

A fentiekben tárgyalt elektromos változó terek káros hatását, mint az elektroszmog egyik fajtáját szervezetünk aránylag könnyen tolerálja. A védekezés ellenük aránylag egyszerűen megvalósítható. Sajnos azonban ez nem mondható el az alacsonyfrekvenciás mágneses erőterekből származó „elektroszmogról”.

Éljen elektroszmog nélkül III. rész


Káros sugárzások az Ön lakásában is jelen vannak.
Járjunk utána!

Segítek, hogy nyugodtan aludjon.
06-30-444-74-41
almasyzsolt@gmail.com








Káros sugárzások az Ön lakásában is jelen vannak.
Járjunk utána!

Segítek, hogy nyugodtan aludjon.
Keressen most! 06-30-444-74-41
almasyzsolt@gmail.com


Az Egészséges Otthon Szakértője.